Korszerűsítésekkel a következő években ugrásszerűen javulhat a magyar mezőgazdaság versenyképessége – jelentette ki az agrárminiszter szerdán, a budapesti OTP Agrár Derby megnyitóján.
Nagy István hangsúlyozta, hogy
a vidékfejlesztési program keretében soha nem látott összeg, több mint 4 ezer milliárd forint pályázati forrásra jelentkezhetnek a termelők.
A kormány a megemelt állami hozzájárulás mellett azzal is segít, hogy szükség esetén növeli a keretösszeget, a pályázható összeget, és a lehető legrövidebbre szorítja le az elbírálási időt – tette hozzá. A tárcavezető üdvözölte, hogy a pályázati igény jelentős, és együttműködésre kérte a termelőket, hogy a jegybanki gazdaságélénkítő eszközök szűkülésére közös megoldást találjanak.
A miniszter szerint a válság alatt mindenki felismerte, hogy az élelmiszertermelés nem állhat le. Hangsúlyozta, hogy a gazdák számára nem csupán a koronavírus, hanem a sertéspestis és a madárinfluenza is veszedelmes járvány volt.
A fellendülés elkezdődött, de a mezőgazdaság helyzetét ma is sokféle, egymást erősítő hatás nehezíti; az éghajlatváltozás kihívásai, a szigorodó állatjóléti intézkedések, a nemzetközi verseny gyors válaszokat igényelnek
– fogalmazott.
Nagy István úgy véli, hogy a magyar termelők nem nélkülözhetik a legkorszerűbb technológiát, ha versenyben akarnak maradni. A legfontosabb ezért a precíziós és digitális gazdálkodás kiépítése, de a következő években a termelői együttműködések fejlesztése és a termelői nemzedékváltás is nagy kihívásnak ígérkezik – tette hozzá.
Az OTP Bank Agrárágazati Igazgatóságának vezetője üdvözölte, hogy a válság legkritikusabb időszaka hamar véget ért, gyorsan helyreállt a munkaerőkereslet, a kormányzati intézkedések támogatták a fellendülést.
Szabó István hosszabb távon az infláció csökkenésére és jelentős fogyasztásbővülésre számít, de megjegyezte, hogy a mezőgazdaság újabb és újabb kihívásokkal szembesül.
Kiemelte ezek közül az energiaköltségek növekedését, az építőipari alapanyag és a takarmányok drágulását, a pályázati forrásokban ugyanakkor a versenyképességi fordulat lehetőségét látja. Az élelmiszergazdaság minden eddiginél jobban felértékelődik, a magyar agráriumnak pedig el kell érnie a régi uniós tagországok fejlettségi átlagát – mutatott rá.
Szabó István hangsúlyozta, hogy az OTP Bank a térség meghatározó hitelintézeteként akár a régiós terjeszkedésben is segítheti a magyar gazdákat, a külhoni és nemzetközi gazdaságfejlesztéshez igazodva határokon átnyúló pénzügyi megoldásokat kínál számukra. Stratégiai célnak nevezte egyúttal, hogy az OTP Bank mindegyik piacán a legmagasabb szintű szolgáltatást nyújtsa a termelőknek. Várakozása szerint a támogatások hatékony felhasználásával a magyar termelők világszinten is versenyképessé válhatnak.
A rendezvényen átadták az Agráriumért OTP-díjakat. A növénytermesztési kategóriában Bodnár Lajos, a Hajdúböszörményi Béke Mezőgazdasági Kft. vezetője, állattenyésztési kategóriában Antal Gábor, a Hód-Mezőgazda Zrt. vezérigazgatója lett az idei díjazott.
Az élelmiszeripari kategória nyertese Bodó Ágoston, a Prograg-Agrárcentrum Kft. ügyvezető igazgatója, míg a kertészet kategóriában Hivekovics Ákos és Hivekovics Zoltán, a Hivekovics Családi Gazdaság alapítói kapták az elismerést. A nemzetközi tevékenység kategóriát Varga Ákos, az UBM Csoport elnöke nyerte.
forrás: beol.hu
fotó: Máthé Zoltán /MTI
Borítóképünkön Nagy István agrárminiszter